Itt ülök a csendben, egyedül és várom, hogy ez a nap is elkezdődjön. Elkezdődjön másképpen, mint szokott. 

Tegnap tanú voltam.

Tanúja egy olyan szép földi eseménynek, ahol két ember egybeköti életét és elkötelezi magát önként, hogy együtt éljen. Hogy jóban, rosszban...hogy különbözőségben, de a szeretet felé menő egységes úton, egymást támogatva, segítve, kart karöltve, mindenen felülemelkedve tartsa egymást. Mint a mesében.

Már nem csitrik vagy meggondolatlanok. Már felnevelték gyermekeiket és az élet viszontagságait is megtapasztalták. Mégis, mégis az EGY-más felé való törekvés, a női-férfi fél egységbe fonását választották. Sosem gondoltam volna, hogy a házassaggal kapcsolatos ellenérzéseim ennyire kisimuljanak. Kellett hozzá Drága Barátném örömének, ragyogásának látása és párjának erős elköteleződése is. Szeretem Őket. Olyanok együtt, mint egy tojás. Együtt vannak a teremtésben és összekapcsolták jó és rossz feleiket, amiből a legjobbat hozzák ki. Nem dugdosnak semmit. Őszinték, mégha ez fájdalommal is jár néha. Mert az őszinteség az alapja annak a bizalomnak, ami aztán kialakult közöttük. Nincs színház, játék, játszma. Életbölcsesség és tapasztalat van minden tettük, gondolatuk mögött. Nagyra tartom, mikor valakik ennyire hányattatott sors után ilyen nemesen tudják egymást tiszteletben tartani. Nem álom, hanem valóság. ...és nem keresik boldogságuk mikéntjét: ikerlélek, duálpár, vagy karmikus ok. Nem mennek bele spiri bigyókba. Csak a jelen pillanatában látják egymás és önmaguk hibáit, melyek változásra érdemesek és egymás erényeit, melyek átsegítik őket az életen.