2019. máj 28.

SZER-etet nyelv

írta: P.Gabriella
SZER-etet nyelv

065.png

Az öt szeretetnyelv

Elismerő szavak

Az elismerő szavak esetében az egyik fél úgy érzi, hogy a társától érkező, magától értetődő dicséret mindennél többet jelent számára. A szavak tehát ebben az esetben többet érnek a cselekedeteknél.

Minőségi idő

Akinek a minőségi idő a legfőbb szeretetnyelve, az a rá irányuló figyelem hatására érzi leginkább azt, hogy őt igazán szeretik.Ez lehet egy beszélgetés, egy közös vacsora, vagy egy közösen eltöltött hosszú hétvége is. A kulcskifejezés az osztatlan figyelem, hiszen tévézés, olvasás közben nem lehet kapcsolatot építeni.

Ajándékozás

Az ajándékozás annak szimbóluma, hogy gondolunk a másikra. A szeretet látható jele. Nem szabad összekeverni azonban ezt a szeretetnyelvet az anyagiassággal, hiszen itt jelképes, apró ajándékokról, meglepetésekről van szó, az érték nem számít. Annak, aki ezt a szeretetnyelvet beszéli, már az is a megbecsülés jele, ha valaki időt szakít arra, hogy megtalálja számára a megfelelő ajándékot, vagy meglepje őt.

Szívességek

Annak, aki ezt a szeretetnyelvet beszéli, bármely cselekedet, amely megkönnyíti az életét, rengeteget jelent.[3] A másik fél által elvégzett feladatok (bevásárlás, főzés, mosás, takarítás stb.) kicsiny szolgálatként foghatók fel, amelyek azonban tervezést, időt és fáradságot igényelnek. Jézus egy másik egyszerű, de hatásos példáját mutatta a szolgálatnak: megmosta tanítványai lábát.

Testi érintés

Az átölelés, hátba veregetés, kézfogás, a kar, váll vagy az arc figyelmes megérintése a szeretet vagy törődés kifejezése lehet. Azon személy számára, aki ezt a szeretetnyelvet beszéli, a fizikai jelenlét és az elérhetőség a legfontosabb.[3] Egy-egy kedves mozdulat többet mond számukra száz szónál. A tapasztalatok alapján egyébként sokkal egészségesebbek azok a gyerekek lelkileg, akiket kiskorukban sokat ölelgetnek, babusgatnak, hiszen mindannyiunknak szüksége van gyengédségre.

Wikipédia

2333702_5.jpg

Én személy szerint azt gondolom, hogy az lenne az ideális, ha mindegyik szeretet minőség szerepelne a napi párkapcsolatunkban. De vannak, amik erősebben hatnak. Érdekes módon saját életemben még nem tapasztaltam, hogy a párom ismerte volna a szeretet nyelvem. Mindig a sajátját használta. Ami szintén jó volt, de nem a legjobb.

Meddig van szükségünk a szeretet nyelvre?

Talán örökké.

Talán csak addig, amíg felül nem tudunk emelkedni az ego hatalmán. Amíg a másiktól várjuk a szeretetet, ahelyett, hogy szeretnénk magunkat; biztosan szükségünk van rá. Van egy határ, amikor már tudod, hogy van a SZER és az etet. Ebből élsz, vagy próbálsz élni és ezt másoknak is önzetlenül adod. Ekkor már ritkán várod, hogy a másiktól kapd meg. Mert van forrásod.

A FORRÁS.

Amiből mindenki meríthet. 

loveme_1.jpg

Szólj hozzá

Szeretet Nő-férfi