Gyökereim a mélybe szántanak,
gyönyör és báj a felszínen lapul,
lombokká felnövő magaslatban
túlzsúfolt világ hangja elcsitul.

Angyalok illata velem időz,
vágyott ösvény húrjain Nap ragyog,
könnyeim már bölcsek, rendje legyőz
hidegen hulló kőszín bánatot.

Mennék, de mégis kivel szárnyalnék?
Vállamon tengerek s földek terhe.
Kertemben kinyílt fehér százszorszép
reményt ültet ismét a szívembe.