Csak állsz.... A hajnal aranyfolyamából
kikél a nap és eged peremét
átlépi lassan,fénylő reszketése
már küldi hozzád édes melegét.

Csak állsz,a nap,mint csodás tűzmadár fenn
- hogy lélekzeted szinte elakad -
egyetlen szárnycsapással most felröppen
a láthatár fölé és kiszakad

melledből a felujjongó kiáltás
és megfordulsz,mert tovább nem bírod
a fényt,amely megtölt most csordulásig,
és bolond örömödben szólítod

a dombokat,hol gyenge hóvirágok
mosollyal ébrednek s a piros ég
oly boldogsággal fogadja a reggelt,
hogy ragyog tőle az egész vidék.

Én lelkem,mit csinálsz e nagy tavaszban,
mely végre hozzád is most beköszönt?!
Káprázva nézel,alig bírod terhét
az örömnek,mely hirtelen elönt.