Legnagyobb ünnepünk a téli napforduló ideje volt, a beteljesülés, születés és új élet ünnepe. Ezen az éjszakán búcsúzott öregedő napunk – kit őseink Öreg Miklós néven tiszteltek – a Teremtéstől. A lenyugvó nap sugaránál vörösre festett ég volt köpenye, a hóborította hegyek, földek köpenye fehér szegélye. Az ő alakja vált későbbi, európai keresztény egyházak Miklós püspökévé, Mikulásává. Őt ismerhetjük fel Toldi Miklósunk személyében is. Mire öreg Miklósunk magával vitte az este utólsó színeit, s Öreg Istenünk palástján felcsillantak az első csillagok, indult útnak a világegyetem túlsó partjáról Csodaszarvasunk, hogy dalával az új élet ígéretét hirdesse. Ugyanekkor indult el falvaink népe is egymásnak boldog Újévet kívánni, hiszen a Nap születésnapja volt az Újév kezdete is.

Hatalmas találkozás, hatalmas várakozás éjszakája a Karácsony este: Nagyboldogasszonyunk, Korasszonyunk, s az Élet születésének szent ünnepe. A csodák éjszakája, amikor az állatok is megszólalnak éjfélkor, s a természet is elmondja titkait a vele élőknek. Házról-házra járva tisztelődtek az emberek, s jókívánságokkal vetették be egymás életét: ezek a jókívánságok a gabonával együtt érnek, növekednek majd naggyá az új esztendőben. És zengett az imaének, hogy újjáteremtse a világban a szépet, a jót, a nemeset. A nap nélküli sötét éjszaka időt adott a magábaszállásra is. A templomok harangjai a lélek szavára figyelmeztették az embereket, s javulásra intették azokat, akik erre rászorultak. A karácsonyesti áhítat ideje az önmagunkba nézés ideje is volt. Az éjféli áhítat alatt gyakorolta népünk a fenyítés egyik legszigorúbb alakját, a kiénekelést[13], melynek megoldása szelíd, nem bántó, de mégis figyelmeztette a vétkest, hogy ismerik tetteit, s a közösséget is elővigyázatosságra intette.

Karácsonyunk Korasszonyának tiszteletére némely vidéken kerecsenmadarat repítettek az ég felé, ünneplő lelkük jelképeként. Korasszonyunk, Nagyboldogasszonyunk szülte, nevelte, bízta Csodaszarvasunk őriztére szép napunkat a teremtés hajnalán. A Korasszony eme Csodaszarvas lábainál életet szülő képének első ábrázolása 12.000 éves.

Laugerie Basse femme sous le renne

Pannon vidékeink karácsonyának jelképe a fenyő, a fény fája volt. E nyelvi kapcsolat kétségtelenné teszi mai karácsonyfánk eredetének helyét. A fenyő ágai a Csodaszarvas agancsait mintázták, s az életet hirdették.

Tomory Zsuzsa - Őstudatunk élő emlékei

Csillagos Fényfa - Balassa Júlia textilművész

A magyarok fény fája a világmindenség forgása nyomán születő fény-gyöngyökben gyökerezik, s ezek a fény magvak adják át fényüket a mindenségben található minden paránynak, hogy a teremtés szűzi tisztaságának és az életnek hordozói legyenek, s arany fényt sugározzanak.

A világnak nincsen ilyen fény fája, s kötelességünk felmutatni számukra, hogy fényében ők is melegedhessenek, s büszkén vallhassák, mert mert így már tudják: a Teremtő fény fáján fényben született gyermekei...

Tomory Zsuzsa - A Fény fája