Hömpölygő zöld folyamon,

málló talajon,

hasal a nyár ingó békatutajon.

Földi tömjén füstje száll,

csavarodik,

kavarodik,

mintha volna illatos szakáll.

Totyog,

lépked,

ide kipp,

oda kopp,

fehér libatopp.

Erdő mélyén szimatol

nehézszagú gólyaorr,

tudatáig nem hatol:

rajta kívül senki sincs

se közel, se távol,

hiába is szimatol.

Üröm,

pimpó,

rókasás,

kellemetlen útitárs,

üröm: keserű,

pimpó: tikkasztó,

rókasás: kezet-lábat elvágó.

Kapaszkodik pap palástba,

nadrágszárba,

szamár gubanc bundájába,

villog sárgán, rémesen,

a vajszínű ördögszem.

Bár nincs neki diplomája,

mégis nagy a tudománya,

ha itt fáj és ha ott fáj,

meggyógyít a varjúháj.

Lélegzik a tüdőfű,

közben mereng ő,

lélegzéshez legjobb a

hegyilevegő!

Kígyószisz felsziszeg:

ó gegek, ó vizek!

Kornistárnics recseg-ropog:

hol vannak a bombardonok?

Hallgat mélyen, mint a kuka

macskafarkú veronika.

Bokormélyi remete,

szól a pemete:

elsüllyed az új ladik,

ha nincs feneke!

Monilia,

imola,

a nap

estbe

fordula.