2016. júl 24.

a harag hét ereje...

írta: P.Gabriella
a harag hét ereje...

...Az első a sötétség, a második a vágy, a harmadik a tudatlanság, a negyedik a halálos izgalom, az ötödik a test királysága, a hatodik a test esztelen bölcsessége, a hetedik a haragos bölcsesség. Ez a harag hét ereje.

Mária Magdolna evangéliuma 8:19

Könnyedén felmérhetjük, hogy a haragnak van-e bennünk szikrája és hogy az életünk melyik szakában kísért meg bennünket.

harag.jpg

A haragot már kutatók is vizsgálják.

 Az amerikai tudós és feltaláló, Elmer R. Gates professzor (1859 – 1923) az emberi érzelmek kémiáját és pszichológiáját vizsgálta kutatásai során. Laboratóriumi körülmények között végzett biokémiai kísérletekkel kimutatta, hogy az emberi szervezetben negatív lelkiállapotok és érzelmek hatására mérgek termelődnek.

A professzor a következő kísérletet végezte el: cseppfolyós levegő elpárologtatásával -271 ˚C fokra hűtött le kémcsöveket, és különböző lelkiállapotban lévő egyéneket kért meg, hogy egyszerűen leheljenek a fagyos üvegcsövekbe. Az egészséges és normális, kiegyensúlyozott lelkiállapotú ember kilégzésének párája pár perc múlva színtelen cseppek formájában csapódott le a lehűtött üvegcső falára. De ha a kísérleti alany erős haragot érzett a kísérlet időpontjában, a lecsapódó folyadék nem színtelen, hanem barna színű lett, bánat esetén szürke, lelkiismeret-furdaláskor esetén pedig rózsaszín. A csapadéknak természetesen nemcsak a színe, hanem a kémiai összetétele is más és más volt. A kísérletek folyamán Gates professzornak lassanként elegendő ilyen anyag állt rendelkezésére ahhoz, hogy tengeri malacokkal végezhessen kísérleteket. Amikor a haragos alanytól származó barna színű anyagot beoltotta a kísérleti állatba, az eleinte rendkívül ingerlékeny lett, majd valóságos dührohamot kapott, fogaival nekiesett a ketrec falának.

Gates többször megismételte a kísérleteit, és az eredmények reprodukálhatók voltak. Annak az embernek a leheletéből kiválasztott méreg, akiben erős gyűlölet tombolt, a kísérleti állatokat nyomban megölte.

A professzor megállapította, hogy tíz percig tartó erős gyűlölet elegendő mérget tartalmaz ahhoz, hogy azzal több személyt el lehessen pusztítani. Ez a méreg egyike a legerősebbeknek, amelyet a tudomány ismer. A professzor következtetése szerint az ember szervezete felszívja az érzelmek, gondolatok hatására a fenti kísérletek alapján igazoltan képződő mérget, és önmagát mérgezi meg vele. Ezek a mérgek éppúgy, mint a hormonok, már a legparányibb mennyiségben is igen hatásosak, és salakként gyülemlenek fel a szervezetben. Valahányszor haragszunk vagy gyűlölködünk, a szervezetünk mérget választ ki. Ezt a mérget kétségtelenül az ellenségnek szánjuk, azonban az ember ilyenkor önmaga esik áldozatul, ha nem korlátozza rosszindulatú érzéseit.

elmergates.com

Ez egy vicces, de elgondolkodtató film a haragról. A képre kattintva megnézheted.

ki-nevel-a-vegen-2003-online_1.jpg

Szólj hozzá

Film Tanítás