az ünnepek gyümölcse - a kimondott szó
A Pünkösd hétfő is meghozta a gyümölcsét!
Éjjel köhögőgörcsöm lett. Egyszerűen nem tudtam elaludni. Először szenvedtem... (Ugye, ugye! Milyen érdekes, mikor az ember tud már egy csomó mindent, mégsem használja.) A fáradságtól való elszunnyadások és a köztes ébredések, aztán elgondolkodtattak. (Mert ilyet is tudok!) Mi lehet az oka? Amikor köhögök, akkor valami ingerli a torkomat, vagy a tüdőmet.
Torok – nem mondom ki amit ki kell mondanom,
- feleslegesen, vagy helytelenül beszélek.
Tüdő – szomorúság, levertség a létezésem felett.
Ha tiszteletben tartom testem templomát, akkor nem szennyezem be olyan szavakkal, amik másokat, vagy engem lehúznak, befolyásolnak. A gondolat van meg először ami teremt, de a kimondott szó, az ige, a logosz által lesz anyagi belőle. Minden szavammal hatással vagyok világomra. Minden, MINDEN szavammal. Ezért jobb, ha megpróbálok igazságot és pozitív szavakat kimondani. Sokszor „jól neveltségünk”, vagy egy eszme akadályoz abban, hogy kimondjam a helyénvaló szót.
Félelmetes, milyen ereje van néha egy szónak. Sorsokat sodor és életeket dönt. Egyetlen szó, amit nem kellett volna kimondani.
Wass Albert
A szó olyan, mint a méh: méze és fullánkja van.
Talmud
Mit ad Isten, éppen egy eléggé mély és a szóról szóló filmet sikerült megnéznem hétfőn. :) Mert minden segít ami aznap szembejön velem. Csak fel kell ismernem. Szóval a Szavak és érzések című film eléggé felkavart. Pedig régebben láttam már. Pontosan a helyes és helytelen szavak használatára hívja fel a figyelmet. Az apa, a családfő mindent irányítani akar, mindenkit kijavít. Ezzel jól láthatóan a családja agyára megy. De ő nem veszi észre. A családban mindenki keresi Istent, valahogy, valamilyen módon közelebb akar kerülni hozzá. A kislány a hangokon, betűkön, szavakon keresztül teszi.
A bibliában a magvető példázata így beszél:
Ha valaki hallja az ígét a mennyeknek országáról és nem érti, eljő a gonosz és elkapja azt, a mi annak szívébe vettetett vala. Ez az, a mely az útfélre esett.
A mely pedig a köves helyre esett, ez az, a ki hallja az ígét, és mindjárt örömmel fogadja; De nincs gyökere benne, hanem csak ideig való; mihelyt pedig nyomorgatás vagy üldözés támad az íge miatt, azonnal megbotránkozik.
A mely pedig a tövisek közé esett, ez az, a ki hallja az ígét, de e világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az ígét, és gyümölcsöt nem terem.
A mely pedig a jó földbe esett, ez az, a ki hallja és érti az ígét; a ki gyümölcsöt is terem, és terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harmincz annyit.
Máté 13:19-23
Jézus Mester. Mester, mert többek között a logosz titkára is megtanít. Ezt tette Hermész Triszmegisztosz, Zarathusztra, Buddha és még sokan mások is. Akik az isteni térből tudták már lehozni az igazságot.
Mikor idáig jutottam a gondolkodásban, még mindig köhögtem. Akkor a füvész ismereteimhez folyamodtam. Megajándékoztam magam egy-egy kanál fenyőrügy mézzel és ibolya tinktúrával. Kicsit jobb volt. Elaléltam. Aztán újra jött. Köhögés, köhögés. Ahogy felszakadt, mintha bomba durrant volna bennem. De nem lett sokkal jobb.
Akkor végre eszembe jutott, hogy imádkozom. :) De hogyan? Mit és hogyan kérjek? Sokan és régebben én is azt állítottam, hogy az imában ne szerepeljen a nem szó, mert – figyelj! – azt az isteni szférában nem ismerik. (Már ebben a mondatban is többször kimondtam.) Hogy feltételezhetem, hogy egy szó - ami nemcsak tagadást fejez ki -, Istennek ismeretlen? Hiszen ő teremtette a hangot, a SZÓT! Hajjaj! Inkább arról lehet szó, hogy Istentől segítséget várunk, áldást, ezért mondjuk el, amit akarunk. Nem azt, amit nem. Amit nem akarok azt én teremtettem meg magamnak. Ezért kérek segítséget abban, amit most szeretnék. Stimt. Célban vagyok. Én akkor csak azt szerettem volna, ha megszűnik a köhögés és el tudok aludni. ...és láss csodát sikerült! Elaludtam és a hajnali ébresztőig aludtam. Mennyire egyszerű!
Persze aztán a mai napon átnéztem, hogy vétettem el a szó harmóniáját az elmúlt héten és rá is találtam. Megvolt mind a kettő Pünkösd napban a mélyenszántó tanulság és tanulás. Most már csak emlékezni kell rá és használni. Mert megneveztem a helytelent. Hamvas Béla így mondja:
A beavatottnak meg kell ismerkednie daimónjaival, hogy le tudja azokat küzdeni. Ez a küzdelem a mítoszt sokat foglalkoztatta, s e mitikus külsőségekkel a hagyományt át- és átszőtték. Az őskori mítosz tele van a lélek és a daimón harcának leírásával. E küzdelem maga azonban cseppet sem festői, vonzó, irodalmi vagy színpadi. A daimón, mint Indiában mondják, a lélek karmikus angyala, a lelket nem ereszti vissza. A sors őre az embert arra kényszeríti, hogy az életet az ő parancsa szerint élje. S ha valaki meg akar szökni előle, bosszút áll. A mítosz ilyen bosszúálló daimónról is eleget beszél. A küzdelem teljesen belső, teljesen láthatatlan és teljesen a beavatás mágikus technikáján múlik. A technikát magát könnyű megnevezni. Annál könnyebb, mert ahol az ember sorsában nehézséggel áll szemben, minden esetben egyetlenegy valami menti meg. Ez az egyetlenegy: a szó. A logosz. A daimónt is a logosz fékezi meg. A szó elhangzására visszavonul és enged. Ha a tanítvány a daimónt felismeri és megnevezi, az szolgája lesz.
Nevezd hát meg te is!