Hivatalosan, átlagban heti két és fél órát dolgozom. Alkalmi munkásként. Két lépcsőházat takarítok. Leadózom, és van egy majdnem fix pénzbevételi forrásom. 
Általában szeretem csinálni. De nem mindig.
Ijfú éveimben nagyon megalázónak tartottam volna ilyen munkát végezni. Nagyon fent hordtam az orromat. :).  
Aztán az elet megtanított arra, hogy a szolgálat lehet jó dolog is. Jól esik kimenni utána a lépcsőházból, hogy na most tiszta. Persze sepregetés közben azért kicsit a teret átváltoztatom, mert igyekszem jó gondolatokat is beletenni közben. Persze ez nem mindig sikerül és ilyenkor nyomott vagyok. Ezért tapasztalatból mondom, hogy minden munkának akkor van értelme és akkor hagy jó érzést, ha megtalálod az értelmét. És a munka nem lehet egy börtön. Nem akadályozhat téged abban, hogy szabadon legyen arra időd, amire szeretnéd. 

Néha fotózgatok is. Mert még a tisztán tartó eszközökben is megvan a szépség.

Azzal, hogy egy ilyen - viszonylag szabad - munkám van, a többi időmmel én rendelkezem. Ugyan lemondtam az utazásokról, a divatos ruhákról (ez nem volt nagy érvágás :) ), de közben megtanultam, hogy mennyi felesleges dolgot vásároltam össze addig. Amire nem is volt szükségem. Most jut időm magamra, a szellemi munkámra, a kertemre, a gyógynövényekre, és még arra is, hogy másokkal hosszan beszélgessek. 6 éve van ez így. Előtte is úgy szolgáltam a falut, melyben éltem, hogy a kultúrát próbáltam terjeszteni. Sajnos ebben szabadságom nem sok volt, de viszonylag kötetlenül tudtam az elhívásomnak élni. 

Takarító szertári idill. Aznap éppen feldobtam magam egy kis kólával. Igen, néha ezt is iszom.
Ha megkívánom. Nem gond.

…és egy kis fricska (vagy művészi alkotás?) az öltöző részlegen. Kidobva találtam az út mellett a hortenziát. Nekem viszont az Ősmama koszorú jutott eszembe, amit november végen szoktunk készíteni az ünnepvárás előnapján. Mily szép lesz majd benne! Megszárítom. Itt még a hazajutásig is, tökéletes kosarat talált magának.