Nekem nagyon fontos, hogy legyenek olyan kapaszkodók, amik a testemben tartanak, visszahoznak. Igyekszem a szellemi üzeneteketi s realizálni, azaz lehozni a valóságba. Ha itt megállja a helyét, használni tudom, értelme van, akkor maradhat. Ha nem, simán kidobom. Tudom ez kicsit ellentmondásos azzal, hogy a szellemi a láthatatlan, megfoghatatlan világ és azt hogyan lehet realizálni, de igazából nem mond ellent a kozmikus létnek. Mert először minden a fel nem fogható, természetfeletti, transzcendens létben nyilvánul meg. Aztán onnan hozzuk le a valóságunkba. A KÉPzelet sokat segít mindkettő megélésében. Ami működik maradhat, ami nem, az kuka. Így védekezem azt hiszem a fantáziálás ellen is. Hogy ne menjen el velem a ló egy olyan irányba, ami elrugaszkodik az ép elmétől. 
Persze így is benne találom magam néha olyan “eszement” látomásban, hogy először azt mondom: - Na ezt azért nem! -. 
Aztán mégis, mert ahol az ész elmegy, ott kezdődik a valóság. Néha ezek a legnagyobb gátjaim, korlátaim legyőzéséhez vezető utak.