Így voltam én is hónapokig.
De ne hagyd sokáig a múlt ágya alatt a szíved, mert más értékeli és örül neki, ha leporolod, letisztítod és kinyitod. 

Vers 2013-ból

Vittem neki búgócsigát,
Szivárványt meg vízipipát,
Falovacskát, kis lapátot,
Plüss angyalkát, kopott bábot,

Mazsolát és túrós rétest,
Némi sósat, némi édest,
Triciklit és kelj fel Jancsit,
Pöttyös labdát, piros masnit.

Haragos lett, ütött, tombolt,
Vigyek innen minden dolgot,
Neki nem kell pöttyös labda,
A sárkányt vigyem a francba!

Másnap megint bekopogtam,
Hogy epret meg csendet hoztam,
Zenét, táncot, szívet, lelket,
Mámort, álmot, nagy szerelmet.

Rámförmedt, hogy most már elég!
Áll a házban a sok szemét!
Mindent, amit idehordtam,
Vigyem el de nagyon gyorsan!

És én akkor vihar lettem,
Fújtam, téptem, tekeregtem,
Törtem, zúztam, kiabáltam,
Pusztító poklot csináltam.

Összeszedtem a kis autót,
A hintát, a napraforgót,
A szivárványt és a babát,
Jött a labda meg a lapát.

Kiabált, hogy menjek innen,
Nem hívott ember, se Isten,
Hagyjam élni, hagyjam halni,
Tanuljak meg már feladni!

Sok könnyem folyt és remegtem,
Odaadtam egész lelkem,
Iránytűmet, kék szitámat,
Fodros kis lencsi babámat.

Kotródj innen!-üvöltötte,
Majd a szűrömet kitette,
Repült utánam sok játék,
Kibontatlan, szép ajándék.

Leültem az udvarába,
Talán kijön, mégis, hátha,
Bújócskázni, fára mászni,
Ugrós iskolát csinálni.

Pár nap múlva nyílt az ajtó,
Kezében volt egy szakajtó,
Benne harag, sípszó, lepke,
"Ezt itt hagytad"-és letette.

Összeszedtem minden kincsem,
De rájöttem, semmim sincsen,
Mert a szívem ott maradt,
Piszkosan az ágy alatt.