Virágzó, útra behajló akácfák alatt sétálni reggel olyan, mintha mennyasszony lennél. Hófehér blúzomban tényleg megvolt az érzés. Csak álltam ott és emelkedtem. Hallgattam a természet zenéjét, majd másfajta zenére vágytam:

…és táncoltam. Táncoltam a fák alatt, a falu utcáján, aztán a buszon ülve is.
A városba menni nekem kevésbé vonzó elfoglaltság, de most el kellett utaznom egy barátnőmhöz. Vittem a kis javas csomagocskám neki és a kerti finomságokat.

Otthon várt egy meglepi, aminek nagyon örvendeztem. Ti szoktatok levelet kapni? Úgy igazán a postaládába. Mert olyan jó érzés!

Mikor hazaérkezem, már a hosszú, füves bejárat előtt ledobom a cipőmet és mezítláb megyek be. Nagyon jó ilyenkor elereszteni mindent. A változások, melyeket a bolygók, a napunk, a mágneses pólusváltás, a föld belsejéből pulzáló hullámok adnak, eképpen egyenlíthetők ki. Meztelen lábbal sokat kell sétálni a füvön. Legjobb ha harmatos, vagy ha éppen esik. A víz nagyon jó vezető és elegyítő.
Vagy erdőszélén, erdőben mélyeket lélegezni. De úgy igazából!
Vagy patak, tó partján vízbe lógatva a lábat, üldögélni. De még jobb úszni benne (sajnos ez ritkán adatik, pedig imádom!).
De tényleg! Ez segít elengedni és ráhangolódni a földre, a változásokra.
Persze belső munka nélkül mit sem ér az egész.
Aztán mikor otthon körülnéztem…hát vár a munka! Apránként lazítom, ásóvillával a földet, mert amíg növény fedi, kevésbé szárad ki. De most eső híján, egyre keményebb és bizony megdolgozok minden méterért. Eddig hagyományosan volt művelve. Idéntől én takarom.
A kaszálás is lassan esedékes. Bár virágok itt nincsenek. Mezei virágok. Ezek szétszórása még vissza van. Nagyon furcsa, mert mindenki kaszál, mint az őrült. Van aki két hetente. Nincsenek virágok, nincs mező, amik vonzzák a méhikéket, és más beporzó rovarokat. Én folyamatosan ültetek, de hát idő kell, mire megerednek, megnőnek, szaporodnak. A zöldségek és bogyós gyümölcsök beporzásához is kellenek a rovarok. Nem értem, hogy hogyan nem veszik észre.

“Az Anya utolsó ölelése üdvözöljön otthon!”

Az idő kereke filmből.

Este levezetőként mostanában Az idő kereke sorozatot nézem. Feminista filmnek mondják a kritikusok. A negyedik részben hátborzongató részlet volt. Egy tömeges temetés, amit én már 12 éve láttam magam előtt, csak a mécsesek helyén egyenlő szárú kereszt volt minden egyes lepedőn. De ugye nem ez a film volt az…
Most nagyon szükségem van az e holdtöltei jelmondatomra:

AZ “ERŐ VELED VAN”!