Ma szokásomhoz híven megint belemerültem egy kellemetlen bejegyzés hozzászólásába. Nem tudom miért teszem még mindig…ez egy számomra is nyűgös dolog.
Fortyogtam magamban hajnalban….
….egészen addig…
…amíg rá nem néztem a kezemen lévő gyűrűre!
És akkorát nevettem, olyan felszabadítóat, hogy mindjárt abba tudtam hagyni a lefele húzó örvénylést.
Ráböktem és nyugtáztam:
- Te tudod, hogy ebben hol a helyed.
- Te tudod, hogy ki vagy, honnan jösz.
- Te tudod, hogy mit teszel nap, mint nap.
- Te tudod mi a feladatod.
- Te elég vagy.

Szükségtelen mások gondolatvilágába beleszólnom. Ő úgy gondolja, én így.
Köszönöm Annam, hogy anno nekem ajándékoztad. Sokat tanulok vele.

ÁLDOTT MEGVILÁGOSODÁST!