2020. nov 15.

ÚJHOLD 20/11

írta: P.Gabriella
ÚJHOLD 20/11

22902c21-47e9-45be-b783-b76c194a7a5c.jpeg


ÚJHOLD az ÚJBA

Napok óta jár a fejemben...
Mi is VAN?
Hogy tudom megfogalmazni?

Aztán ma hajnalban beütött.
Ebben a Hold ciklusban olyan régi gondolatiságtól sikerült megszabadulnom, ami már képtelenné tett arra, hogy igazán az újba lépjek. Olyan önkorlátozó tulajdonságokat építettem be magamnak a sok év folytán, amit csak egy lórugással lehetett orvosolni. Megkaptam.
De megkaptam az ebből való felgyógyulás lehetőségét is. Hogy a lelkem helyre álljon.
Hogy lássam a kezem, lelkem, isteni lényem szorgos munkáját, minden engem segítő dolog megnyilvánulását. Mert mindent megkaptam, amit kértem.

020ace5b-d163-4496-b671-a329688b50e7.png


Aztán tetőztem az önbizalom, önbecsülés hiány magaslatain. Ám ekkor testi jelekkel mutatkozott meg, hogy á á! Ez a mód már nem megoldás. Erőm kiteljesítése, minden feladatom teljes, tiszta elvállalása és a munkálkodás ebben a cél. Hát fejet hajtva, a lökést (itt konkrétan az a lórugás�) elfogadva szakítok most az ÚJ felé.
Nem mondom, hogy már tuti. Nem mondom, hogy innentől minden oké.
De mondom, hogy nincsen másképpen. Így kell lennie.

Mindezen megállapítások után még jött az EGGYÜTT szó.
De hogyan!

5e569594-aeec-4812-b9f9-695202eeb609.png


Nincs az életemben igazi megtapasztalás még erre. Köz-ŐS-ségi.
De erre is jönnek a válaszok. ...és hogyan! Furcsán, szokatlanul, újban. Eddig nem foglalkoztam tudatosan a St. Germain-i energiával. De most mintha mindent beterítene. Az igazi történés, a valóság, a minőségi életújhodás.
Ez nem fájdalommentes és nem egyhelyben állás. Muszáj benne haladni. Különben visszaüt a földi testre ez a hatalmas erő.
Szóval dolgozom...
Teszek...
Csinálom...
ÚJHODOM

SZÉP JÖVŐT!

Szólj hozzá

Hold Változás Paradigma váltás Új minta