2020. okt 05.

Meddig hallgatunk még?

írta: P.Gabriella
Meddig hallgatunk még?

Éppen hallgatom Golenya Ágnes legújabb felvételét és éppen (vajon miért nem lepődök meg rajta) idevaló ez a megállapítás és buzgalomra serkentő poszt is.

Nagyfiam Bence lefordította én kissé magyarítottam.

>++ Még mindig csendben maradsz, amikor tudod hogy fel kell szólalnod, és az igazat kell mondanod vagy megszólalni amikor igazságtalanság ér, vagy egy szerettedet éri?
❗️Tudd hogy a lelked háromezer évig volt lenémítva. . .❗️

“A nőknek megparancsoljuk, hogy ne beszéljenek a templomban, még csak suttogva sem, nem énekelhetnek, felelniük sem szabad csak csendben lehetnek és csendben imádkozhatnak.”

~ Didascalia a háromszáz tizennyolc atyából, (kb. i. sz. 375)

"A keresztényeknek nem szabad a lányaikat éneklésre, hangszerek kezelésére, vagy hasonló dolgokra tanítani, mert az Isten szabályai szerint nem jó és nem is válik hasznára."

~ Az Atyák, Felettesek és Mesterek parancsolatai, (kb. i. sz. 576)

Mikor legközelebb fel kell állnod és hangosan megszólalni az igazadért, emlékezz hogy több életen át nem engedték meg és ❗️most meg kell tenned❗️
Törj át a félelmeiden, a csenden és emlékezz a Gorgonok, Medúzak és Nagymamák mind el voltak hallgattatva ie.1000 óta.++<

~Phoenix a Vén

When you know you should speak up, speak your truth or speak when you are experiencing an injustice, or someone you love is, but still remain silent? Know your soul has lived with a silencing for three thousand years...

"Women are ordered not to speak in church, not even softly, nor may they sing along or take part in the responses, but they should only be in silence and only pray in silence." ~ Didascalia of the Three Hundred Eighteen Fathers, circa 375 ce.

"Christians are not allowed to teach their their daughters singing, nor the playing of instruments, or similar things because, according to the laws of God, it is neither good nor becoming for her." ~ Commandments of the Fathers, Superiors and Masters, circa 576 ce.

Next time you need to stand up for your truth and speak it out loud, remember for lifetimes you were not allowed to and now you should. Break through your fears, break through the silence and remember the Gorgons, the Medusas, the Grandmothers, all silenced since 1000 bce.

https://eldermountaindreaming.com/

Image; Bronze Gorgon 540 bce

d76cc539-55f1-49be-94eb-0f5f2121bc25.jpeg

Szólj hozzá

Változás Istennő Ősmama