Az Almafa a kedvenc fám. A nagy, nyári, gyümölcsroham kivételével, minden nap eszek almát. A nyári alma pedig a szaftos, édes-savanyú, roppanós és szád szélén lecsurgó, pótolhatatlan. Meleg a nap melegétől. Legjobb leszakítani a fáról és utána azonnal enni. 

Na ez a fácska is piros, nyári alma. Drága barátnémtól kaptam ajándékba. Kicsit bajos volt a kinézete. Nem volt főgyökere és apró kis gyökérkéi, jajgatva kiabáltak segítségért. A főhajtása le volt vágva... Szóval volt baja.

Gondos kezekben a kis esélyű élet is erőre kap. Szakértelemmel kiásott nagy gödör, jól összekevert felső és alsó talajréteg, érett marhatrágyával. Aztán jól beiszapolva. Még azt is megtanultam, hogy kicsit ilyenkor meg kell húzni felfelé...mert akkor megmutatjuk felfelé az utat neki...vagy mi? Mivel kicsit kanyar is van benne, az erősebb fele fordult északnak és mert arról fúj a szél is. Így kap egy kis gellert, hogy dél felé is erős ágacskát hozzon. Nap húzza, szél tolja. 

Én meg megvuruzsoltam tegnap és mai is. Áldást, erőt kérek neki. 

Szeretettel, gondosan lett elültetve, úgyhogy itt már csak tőle függ, hogy életre leheli-e magát.