Mint oly régóta minden évben, idén is összegyűltünk női, barátnői körben, hogy hangolódjunk a várakozás időszakára, felkészüljünk a mindennapi rohanásban mentsvárat jelentő apró jelek otthonunkba vitelére. Minden évben új és új ötleteket valósítunk meg az adventi koszorú megkötésében. Gyertyát öntünk, koszorút fonunk és örökzöldekkel borítjuk a csupasz vesszőt. A barátnőim gyermekleányai is egyre ügyesebbek és belecseperednek egy olyan világba, ahol tudják, hogy ők mivel járulhatnak hozzá a leeendő családjuk otthon melegéhez és összetartásához.

Mindenki az ételpultra teszi ételfinomságait, ezzel is hangulatba hozva önnön magát is az e napi munkára. Közben persze olyan az egész, mint egy jó pszichológusi kibeszélés, utána mindenki megkönnyebbül és tehermentesebben tér haza. 

Ilyenkor a nap végén kicsit leülök a műhelynek kinevezett ebédlőben az asztal mellé és élvezem a szanaszét dobált ágakat, terméseket. Nem engedem soha, hogy segítsenek elpakolni, mert ezek a nap utáni pillanatok az én külön ajándékaim. Még érzékelem az alkotó kedvet, a barátnők hangját, az illatmécses fahéjt ontó illatát és az elfújt gyertyák furcsa, nehéz szagát. 

Igen.

Ma itt történt valami...

ÁLDOTT HANGOLÓDÁST!