Ma rám talált néhány kidobásra ítélt ültető edény. Ezért éppen ma jött el az ideje, hogy régóta őrizgetett magjaimat elültessem. A csendzarándoklat óta megvan a hosszúkás, óriás dióm és a fekete dió, az őszi parasztbarack érés óta pedig azok magja. 

Találtam a kertben néhány vakondtúrást és az edények aljába ezeket raktam. Tetejére fekete komposztföldet borítottam. Mindegyik közepébe bedugtam egy-egy magot, beöntöztem (remélem elég védett helyet találtam, hogy ne fagyjon meg az éjjel) és most várok tavaszig. Úgy tudom ezeknek a magoknak hideg sokkra van szükségük a csírázáshoz. Majd meglátom. 

 Fák, (…) ők tudják, hogy nem az győz, aki kemény marad, hanem, aki meglágyul és enged és befogad és felad és feloldja magát … tudják, hogy az önfeladás nem a gyengeség, hanem az erő jele … tudják, milyen rettentő őrület azt hinni, hogy az a helyzet ura, aki kevésbé szeret, aki inkább megtartja eszét, hidegebb marad, aki távolabb tartja magát … ez az a tévedés, amin minden sors összetörik: a győzelem azé, aki inkább szeret, aki elveszti erejét, aki jobban áthevül, aki közelebb van, aki fel tud olvadni, aki meg tud semmisülni.

Hamvas Béla - Fák