2016. okt 13.

Kukoricatörés

írta: P.Gabriella
Kukoricatörés

kt6.jpg

Ez is megvolt. Letörtük. Érdekes megfigyeléseket tehettem és sok tanulságot vonhattam le.

Tanulságok:

1. Sokkal többször kell nyírni a gazt, mert hiába a lucerna, ha a gaz erősebb.

kt5.jpg

2.Az őzek szeretik a kukoricát. :)

3.A bevetett föld két szélére került a lófogú kukorica, középre a nagyüzemi fajta. Eddigi megfigyeléseim alapján a sor szélén növő növény, mindig gyengébb növésű, mint középen lévő társai. Itt fordítva volt.

4.A nagyüzemi fajta (neve számomra ismeretlen) majdnem az egész penészes volt és eléggé csüggesztő képet mutatott. A lófogú piros és sárga szinte teljesen egészséges lett.

kt8.jpg

kt10.jpg

5.Sehol nem vágtuk ki ha több növény nőtt. A nagyüzemi fajta megsínylette, a lófogú még erősebb lett és legfeljebb csak a harmadik, negyedik növény nem termett.

6.Nagy csövek lettek, pedig semmilyen műtrágyát, vagy egyébb  trágyát nem használtunk.

7.A gyerekek szerint legközelebb gép, vagy valaki más csinálja. Hihihi...:) (Azért azt láttam, hogy elégedettséget váltott ki belőlük az értékes munka.)

8.Első próbálkozásnak nem rossz, de csak kb. a befektetett pénzt nyertük vissza. Úgy hallottam az elsőnél így szokott lenni. Viszont az állatainknak már saját földben termett, vegyszermentes takarmányt adhatunk. Éppen mai termés ez a filmajánló is:

Mindenesetre eltettem a legszebb csöveket a jövő évi vetéshez. Jövőre több tapasztalattal látunk hozzá. 

Szólj hozzá

Gazdaság