Ennél szebb időt nem kaphattunk volna, mint a mai! Tegnap hajnalban még esett, de mondtam a kis csapatnak, ha vasárnap reggelig nem esik, akkor aratunk. Fújt a szél szombaton és szárította tönköly búzánkat. 

Vasárnap reggel borongós időben, mindenki indulásra készen állt. Jöttek a húgom és az én fiaim is. :) Olyan jó volt, hogy meg tudtuk mozgatni a gyerekeket is! 

A készülődésnél nagyon odafigyeltünk, hogy minden meg legyen, készen legyen. Elemózsia, túrós lepény, pogácsa. Villa, sarló. Mikor majdnem ott voltunk a birtokon, testvérem megkérdezte, hogy elhoztam-e a présházkulcsot...........???

- Én nem. Nálad van! - mondtam.  

- Nááálam? Nincs. -

Nagy fej vakarások. Ha kint van a szomszéd, akkor neki van. Kint volt! :) Egy probléma kipipálva. 

Gyorsan kipakoltunk és már mentünk is szemrevételezni. Mondhatom, hogy a búza között ember nagyságú parlagfű és fekete üröm, nem nyújtott valami jó kezdetet. De a búza szép volt!

Elmondtam, hogy hogyan gondoltam el az aratást. Persze többször is, mert a fiúk egyenként szállingóztak... Úgy gondoltam hogy kettő ember sarlózza a búzát. Mögötte egy-egy ember kévébe fogja, majd odahozza a szétterített ponyvához.

Ott majd egy-két ember kicsépli és a szalmát kévébe köti. Szerintem jó gondolat volt és működött is. Közben egy kis megállás kelt tésztát falatozgatni, majd folytattuk a munkát. Fújt a szél, sütött a Nap és igazán ideális időnk volt. 

Ebéd után zsákokba mertük a búzaszemeket. Mondhatom nem sok jobb érzés van, mint belemeríteni az ujjad a búzába! Meleg, illatos. Három zsák megtelt. Nem hittük, hogy ennyi lesz, ezen a kis területen! Tartalmas, értékes nap volt. Hálásan köszönöm a fiaimnak, unokaöcséimnek, testvéremnek és párjának és Istennek a segítséget, a jó időt és a termést!