az Isteni felé
A jóga ama szándékra irányuló erőfeszítésünk, hogy személyesen is megtapasztaljuk az istenit, és hogy képesek legyünk ezt a tapasztalatot örökre megtartani. Hogy ezt elérd, önnön mestereddé kell válnod: nem rágódhatsz megállás nélkül a múltadon, mint ahogy nem aggódhatsz állandóan a jövőd miatt sem; figyelmedet az örökkévaló jelenre kell összpontosítanod, mert csak ebből az állapotból vagy képes kiegyensúlyozottan szemlélni önmagadat és környezetedet. Csak ebben a nyugalmi állapotban érheted el azt, hogy a világ valódi természete (és a te valódi természeted) feltáruljon előtted. Az igazi jógik, akik elérték ezt az egyensúlyt, az egész világot Isten kreatív energiájának megnyilvánulásaként látják, melyben minden mindennel egyenrangú: férfiak, nők, tarlórépa, poloska, korall - min-mind Isten álruhás megjelenési formái. A jógik szerint az emberi élet egy különleges lehetőség, mert Istent csakis emberi formában, emberi elmével lehet felismerni. A tarlórépának, a poloskának, a korallnak esélye sincs arra, hogy ráébredjen, ki ő valójában. De nekünk legalább megvan rá a sanszunk.
Ahogy azt Szent Ágoston, meglehetősen jógiszerűen, írta:
"Nincs más dolgunk hát ebben az életben, mint hogy a szív szemét újra kinyissuk, és általa megpillantsuk Istent."
Elizabeth Gilbert - Ízek imák szerelmek részlet