2016. ápr 19.

mindig esedékes

írta: P.Gabriella
mindig esedékes

Liz (Ízek, imák, szerelmekből) miközben azt fontolgatja, hogy lelki és szellemi fejlődése érdekében Csendes Leányzó lesz és csend fogadalmad tesz az elkövetkező 2 hónapra; a menedzsment főhoszteszi ajánlatot tesz neki a padló súrolás helyetti jótékonysági munkában. J

Eszébe jut gurujának és annak tanítójának sokszor ismételt okítása:

„Isten benned lakozik, akárcsak te magad.”

 Mert nem kell őrült szerepet eljátszanom, ami szöges ellentétben áll személyiségemmel. Az egyéniségemet nem kell feladnom. Egy nagy tanító sem kérte soha ezt tőlem. Csak annyit hogy kövessem.

 Nem kell elérhetetlen ideálokat komponálnom magamnak, vagy olyan tulajdonságra áhítozni, ami nincs meg bennem. Mert akkor nem fogadom el azt, aki vagyok valójában.

 „Hasznos lenne tehát, ha elfogadnám magam olyannak, amilyennek teremtettek, és teljes egészében megtestesíteném önmagam.

 Vagy ahogy Sextus, az ókori filozófus mondta: A bölcs ember mindig önmagához hasonlít.

 Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetek hívő, és azt sem, hogy ne kényszerítene szerénységre és bámulatra Isten szeretete. Nem jelenti azt, hogy ne szolgálhatnám az emberiséget. Nem zárja ki azt sem, hogy emberként jobbítsam magam, vagy hogy fejlesszem az erényeimet, és naponta munkálkodjak a bűneim legyűrésén. És bár soha nem leszek az a fajta csaj, aki petrezselymet árul egy buliban, de ettől még vethetek egy szigorú pillantást a szokásaimra, és a személyiségem kereteit figyelembe véve javíthatok néhány aspektusán. Imádok fecsegni, de talán nem kéne annyit káromkodnom, és nem kéne olcsó poénokra utaznom, és az is lehet, hogy nem kellene olyan sokat önmagamról áradoznom. És íme egy forradalmi ötlet: Talán nem kéne állandóan félbeszakítanom mások mondanivalóját. Mert akárhogy is csűröm-csavarom a dolgot, mindig ugyanarra a végkövetkeztetésre jutok – amikor ezt teszem, azzal igazából azt fejezem ki, hogy „amit te mondasz, az közel sem olyan fontos, mint amit én mondok”, ami pedig szintén csak egyféleképpen értelmezhető: „véleményem szerint én fontosabb vagyok, mint te”. Ennek pedig véget kell vetnem.”

" Ahhoz, hogy Istent megtaláld, csak egyetlen dolgot kell feladnod - azt az érzést, hogy bármi is elválaszt Istentől."

(Részlet Ízek, imák, szerelmek)

 

Én is számtalanszor estem már az álom Gabi csapdájába. El kell fogadnom magam. El kell ismernem a nem kedvelt tulajdonságaimat is és a testi paramétereimet is. De a gondolataimon és az ezzel kiváltott érzelmeimen javíthatok. Hogy követni tudjam Jézust (én személy szerint rá szavazok) és tanításait. Hiszem, hogy Isten figyel rám és látja mennyire vágyom a jobbodásra és ebben minden eszközzel a segítségemre siet. 

Szólj hozzá

Tudatosság Tanítás