A himba törzs egy félnomád pásztornép Namíbia északi részén, a Kunene régióban. Egyike azon kevés afrikai bennszülött csoportnak, akiknek sikerült megőrizniük eredeti életmódjukat; önfenntartóak, és többségük a külvilágtól elszigetelten él. Különös ismertetőjelük a nők bőrének és hajának vörös színe, amit egy okker, zsír és növényi anyagok keverékéből előállított kenőccsel érnek el.

A klánt a legidősebb férfi vezeti. Vallásuk szerint a himbák egy távoli Teremtőben hisznek, akinek a segítségét csak az ősök szellemeinek közbenjárásával lehet elnyerni. A szertartásaik szent tüzek köré összpontosulnak, amelyeket az ősök sírjain gyújtottak.

Spirituális tisztaságukat egyik legszebb hagyományuk őrzi, amely a gyerek születésével kapcsolatos. Egyfajta szakrális dallam a közvetítő a földi világ és a láthatatlan lelkek világa között. Ez a szent dal nemcsak a látható és láthatatlan közötti kapocs, hanem az élet és halál örök rendje iránti tisztelgés is, amely a születéstől a halálig minden fontosabb élethelyzetben felcsendül.

A gyermek születésnapját nem a születés vagy a fogantatás idejétől, számítják, hanem attól a pillanattól, amikor az anya szívében megszületik a gyerek iránti vágy. Amikor egy Himba nő eldönti, hogy gyereke lesz, kimegy egy fa alá és addig ül ott, amíg meghallja születendő gyermeke lelkének a dalát. Aztán visszamegy ahhoz a férfihez, aki gyerekének az apja lesz, és megtanítja neki a dalt. A párnak a gyereknemzés pillanatában ezt a dalt kell énekelnie, mintegy csalogatva a lelket a Földre. Miután áldott állapotba kerül, az anya a gyerekének dalát megtanítja az összes anyának és idősebb nőnek a törzsből, hogy a gyerek születésekor ezzel várhassák az újonnan megszülető lelket.

Később kisgyerekként, ha leesik, vagy megüti magát valaki a faluból felsegíti és gyógyírként ezt a dalt énekli neki. Ha valami szépet tesz, illetve felnőtté válik és a törzs teljes értékű tagja lesz e dalt megtiszteltetésként szánják neki. Ezen kívül még van egy alkalom amikor éneklik a gyerek dalát, amikor valami gonoszat tesz, vagy a törzs szabályait megszegi. Ilyenkor kihívják a falu közepére és eléneklik a dalát. A Himba törzs az antiszociális viselkedést nem büntetéssel, hanem szeretettel és a törzshöz való tartozás élményével, illetve a lélekdalra való emlékeztetéssel oldja föl. Mihelyt megismerik saját éneküket többet nem fognak másokat bántó cselekedeteket elkövetni.

Így ez lesz a saját szakrális dala, amely végigkíséri életútján. Végigkíséri az esküvőjén és élete minden fontos pillanatában. A halál pillanatában is összegyűl mindenki a törzs tagjai közül és utoljára mielőtt eltávozik a lelke, felcsendül a dal búcsúzóul.

Innen