2016. már 24.

hímes

írta: P.Gabriella
hímes

img_20160323_175216.jpg

 

Ilyen hímes tojásokat sikerült mintáznom idén (jobb oldaliak). Saját hófehér kifújt tojásból. A régebbi (bal) piaci barna héjúból van. Már pár évesek. Mindenképpen fehérre ajánlom, mert mutatósabb és élesebbek a kontúrok. Idén kissé vaskosra sikerültek a vonalak, mert egy új gicát, kesicét próbáltam ki, aminek széles, réz tölcsérje van. Ebbe felülről kell belerakni a méhviaszt ás úgy melegíteni a csőr végét, ellentétben a másikkal, amiben csak egy kis rézcső van és ezt melegítés után kell a szilárd viaszba nyomni. Lúd és kacsa tojást is használok, azok is szép fehérek és vastagabb a héjuk. A festőlét úgy készítettem, hogy az edényt félig megraktam (nem túl szorosan) vörös-, és lilahagyma héjával, amit a tél folyamán gyűjtögettem. Sokkal pirosasabb színe lett, mint a régebbinek, ami csak vöröshagyma héjából van. Felöntöttem vízzel a lábos másik felét és legalább egy órát főztem gyöngyözve. Utána hűlni hagytam. Langyosan már használható. Pár órát benne hagytam a festőlében a tojásokat. Utána gyertya mellett melegítve a tojásokat, egy puha ronggyal letöröltem a viaszt. Ez az egyik legizgibb munka. Mert kiderül, miből lesz a hímes tojás!

Szólj hozzá

Ünnep Kézműves