Hildegard von Bingen - bingeni Szent Hildegard, már régóta kedvenceim közé tartozik. Most elért az a megtiszteltetés, hogy kezeim közé is foghattam egy róla írott könyvet. Ráadásul ezt egy hölgy írta, akitől egy kissé máshogy jönnek le a dolgok, mint a szerzetesektől, akik a többi könyvben írtak róla. Egészen gyermekkorától kíséri, a lehetséges utakon, betegségeken át ezt a nem mindennapi nőt. Már születésekor kiderült, hogy nem különleges kisgyermek. Magában beszélget és lázas állapotai váltják egymást. Az Eleven Fény jelenik meg neki, aki beszél hozzá. Szülei dugdossák, nehogy valahonnan baj érje. A sötét középkorban járunk, amikor akár máglya halállal is halhatott, aki mást mondott,mint az egyház. Egy kedves, Istennek szánt nemesi leánnyal vonul be a kolostorba, ahol ő tanítja és meghallgatja jelenéseit. Részletek a könyvből:

"A Hildegarddal való találkozást követően szentül hiszi, hogy Isten jelet küldött neki. A kislány a keskeny patak partján kirakott különös, kőből készült körökkel olyan igazságokat tárt fel előtte, amelyeket senki mástól nem hallhatott. Hildegard a világegyetem rendjét értette meg egy szemvillantás alatt, ebben nem kételkedett. A gyerek idősebb testvérei minden bizonnyal részesültek valamiféle oktatásban Cedric atyánál, Bermersheim lehetetlen lelkészénél, de az nyilvánvaló, hogy a pap nem túl képzett....Teljesen elképzelhetetlennek találta, hogy a tudatlan pap magyarázta volna el a kislánynak a világegyetemben uralkodó hierarchiát , a csöpp gyermek mégis bátran kiállt, és a legkiválóbb tudósnál is érthetőbben fejtette ki azt neki. Ráadásul azt állította, hogy az egészet egy napnál is fényesebben ragyogó fénytől hallotta; ez nem jelenthet mást,mint hogy Isten szólt hozzá."

"Mennyei Atya, suttogja, és válaszra vár. Az összekulcsolt kezek féltetőt alkotnak, amely alatt összekuporodik, de egyszerre süket és vak is. Az Eleven Fény csak a tavaszi nap-éj egyenlőség után tér vissza. Uda von Golheim talál rá, úgy kuporog a földön, mint egy csecsemő, félig a saját ágya alatt. Uda segítségért kiált, és suttogva könyörög az Úrhoz, hogy könyörüljön  meg ezen a szegény, szerncsétlen gyermeken. Hildegard alig tud megállni a lábán, hol a hideg rázza, hol elönti a forróság, mégis boldogabb, mint az utóbbi időben bármikor: semmije sem fáj. A meggyötört test semmit sem jelent, a láz pedig csak láz. Isten nem feledkezett meg róla. Beszélt hozzá. Ő pedig minden szót hallott."

"Uda kinyitotta az ajtót, hogy  levigye magával Hildegardot a vemhes juhokhoz, amikor rátalált a földön. megrémült a gyermek összevert arcától, és kiabálni kezdett, mire Jutta félrehúzta a spalettát. Suttognak, Hildegard mégis felébred. Majdnem három napig aludt egyfolytában..."

A könyvről még bővebben itt találsz.