Úgy látszik beütött nálam az ünnepi cukor láz (vagyis a túlédeskés pillanat) filmje. Már láttam más szereposztásban is, de ez felülmúlt mindent. A túl cukrozott, édeskés, már-már szirupos megközelítés, a gyönyörű, bájos és kellemes terektől, étkektől, ruháktól, viselkedéstől kezdve akár kellemetlen is lehetne már. És őrült furcsa, hogy ilyen szavakat kimondok, nem ám leírok. Tőlem merőben szokatlan ez. De mégis, mégis nagyon élveztem. Győztem szememet ide-oda viilantani, a rengeteg, tényleg korabeli részleten, a szokásos “janeausten”-i “menjünkmindenáronférjhezhamar” téma elkerülhetetlenségén, hiszen a viktoriánus kor előszobájában vagyunk éppen, amikor egy hölgynek ildomos 20 évesen legkésőbb férjhez mennie. Az unatkozó dúsgazdag Emma párkapcsolati kerítéssel üti el napjait, ami nem mindig sikeredik pompásan. De hát minden jó, ha a vége jó, ugye?